Ezen az oldalon a korábbi csoportok tagjai nyilatkoztak arról, mit jelentett a közös játék, mire számítottak az első alkalommal, mi változott bennük az aélkalmak során, és mit változtatnának, ha most kezdenék a csoportjukat...

„Zenei előképzettségem miatt nehezen tudtam a többiekkel káosz hangzásokat csinálni.”

„Ráéreztem az improvizáció különlegességére, jótékony hatásaira.”

„A kötetlen zenélés felszabadított, előhívta kreativitásomat és alkalmazkodóképességemet, melynek segítségével össze tudtam hangolódni csoporttársaimmal.

„úgy éreztem, fontosabb  hogyan érzem magam, mint az, hogyan játszom”

„nem is a képességeim, inkább a zenéhez, zenealkotáshoz való hozzáállásom változott, javult”

„nem volt baj rossz hangot adtam ki,  mert az lehetett a játékom része is. Utólag kitaláltunk valamit hozzá

„A zenei játékok, rögtönzések sokat segítettek a munkámban, a rejtett üzenetek megértésében, a gyors helyzetfelismerésekben”

„A foglalkozások alatt: „a köztünk lévő zenei különbségek érezhetőne nagyon lecsökkentek…”

„A versengés helyett egymást kiegészítésére, együttműködésre törekedtünk és a közös tevékenység katarzist idézett elő mindannyiunkban”

„Kiléptünk a komfortzónánkból: megküzdöttem azzal, ahogy elengedem magam, a biztos rutinjaimat, amitől eddig féltem és amiket megszoktam, amiket már ismertem. De cél, és a többiek biztatása, a közös sikerek folyamatosan támogattak, vittek előre ezen az úton. Sok kalandban volt részünk. A teljesítményünk folyamatosan nőtt.  Megérte elengednem a rutinjaimat.”

„Azt hittem, valami szabályrendszert kell követni, énekelni fogunk, hogy kottát kell olvasni, hogy szépen kell tudni énekelni, nincs jó hangom, nem tudok kottát olvasni, egyáltalán nincs művészi érzékem. Semmiképp nem számítottam ilyen oldott hangulatú, komolyabb kötelezettségek nélküli játékra, hiszen mind általános iskolában, mind gimnáziumban a zene, és főképp az énekóra egy kötelező (rossz) volt.”

„Féltem, hogy több lesz az egyéni „szereplés”, majd egyénileg kell valamit komponálnom, ami szintén megrémisztett. Azt gondoltam, majd ki kell állnom a többiek elé és énekelnem, vagy valamit betanulni és előadni másoknak.” „Megismertem egy lehetőséget, hogyan adjam ki magamból a felgyülemlett feszültséget, agressziót vagy éppen hogyan fejezzem ki a boldogságot.”

„A csoport zenei előképzettsége a hagyományos zeneoktatáshoz képest mintha lényegtelen szintre süllyedt volna. Legalább is zenész fejjel ezt gondolom, vagy mégsem? Egyszerűen más mércék szerint kell értékelni, mérni az alkotást, a művészetet. Nem voltak komoly elvárások. Mi magunk állítottunk fel magunk elé elvárásokat az alkotások során. Azok a csoporttagok, akik rendelkeztek előképzettséggel, inkább érezték magukat feszélyezve. Nagyon humoros jeleneteink voltak. Azt érzem, hogy így inkább a csoport és a saját személyiségem alakította az órákat.”

Anna egyéni terápiája után:

A huszonkilenc éves Anna mélységesen szorongott. Annyira, hogy nem tudott dolgozni, nem volt képes kilépni az utcára, ha mégis, akkor a legnagyobb hőségben is állig begombolkozott.

Rengeteg zenét hallgattunk és improvizáltunk – meséli a terápiás folyamatról –, egyszerű ritmushangszereken játszottunk, néha csak az asztalon kezünkkel dobolva zenéltünk. Amikor előkerültek a gyermekdalok, rendszerint sírtam, olyan érzéseket hozott fel bennem, amelyekről már azt hittem, rég elfelejtettem. De ekkor kérdezett a terapeuta a szüleimről, az édesapámról, aki gyakran kiabált velem és sokszor megütött. Ebben a zenei játékban értettem meg, hogy a nehéz élmények nem kell hogy egy életre fogva tartsanak. Most énekesként külföldön élek és dolgozom, jól vagyok, és már nem szorul össze a gyomrom, ha fel kell vennem a telefont.
– Vannak dolgok, amelyekről nagyon nehéz vallomást tenni – kommentál a terapeuta. – A zene, azaz a szavakon túli világ megelőzi, megkerüli a tudatunkat, ezért lehet nagyon eredményes terápiás eszköz. Sokkal őszintébben merjük önmagunkat adni, ha játszunk. Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni, mondja a dal. Soha nem lépünk előbbre, ha ide nem kísérjük el a kliensünket. De nem szabad megragadni az ő „poklában”, reagálni kell a megnyilvánulására, hiszen mi is önmagunkat adjuk. Ez az őszinteség, bizalom az alapja a terápiának. Később ezen dolgozunk, módosítunk, tudatosítunk. A közös játékban új utak, lehetőségek nyílnak." (Nők lapja - A zene három arca) 2011.0810.

„Megváltoztatta a gondolkodásmódomat. Én tudtam, hogy a zene borzasztóan hatékony. De nem gondoltam volna, hogy nálam is ekkora változásokat ér el. Mintha egy új világ nyílt volna ki előttem. Ez furcsán hangzik, de tényleg így van.” Fontos volt, hogy reflektáljunk, hogy vajon milyen gondolatokat mozgat meg bennünk az adott improvizáció„nem gondoltam volna, hogy ennyire elgondolkodtató órákban lesz részünk.”

„Amellett, hogy zenéltünk, fontos volt az is, hogy hogyan érzem magam, mit gondolok, mindig számított a véleményem.”

„Eleinte nehezen ment az improvizáció, mert nem tudtam elrugaszkodni a zenei előismereteimtől.”

„Sajnos az ének-zene tanárok már egész kicsi korban elveszik a gyerekek kedvét a zenecsinálástól, nagy károkat okozva bennük egy megalázó mondattal.

„Megtapasztaltam, hogy a zenével mennyire jól egymásra tudunk hangolódni és nem kellenek szavak egymás megértéséhez.”

„Visszarepültem a gyermekkoromba”

„A teremben és onnan kilépve, mindig nyugalom fogott el”

HA újrakezdeném…

- Nem lennék előítéletes”

- „többet mutatnék magamból”

- „nem késnék el, hogy ne maradjak le az elejéről”

- „kipihentebben érkeznék az órára”

- „bátrabb lennék”

- „Érzékenyebb volnék”

- „több időt szánnék a folyamatok megértésére”

- „még jobban kizárnám a külvilágot”

- „Nem ragaszkodnék a bevált módszerhez”

- „Próbálnám jobban elengedni magam, igyekeznék spontánabb lenni, jobban felszabadulni”

- „Elengedném az elvárást előítéletet”

„Ráébredtem újra, hogy milyen hatalmas ereje is van a zenének. Nem csak az érzelmeinket ragadja meg, de segít visszalépni a múltba, újra átéleti velünk a történéseket, Sokkal mélyebbre mentünk mint az egyéni terápiámban. ÉS mégsem éreztem hogy beszélnem kell róla. Anélkül is haladtunk, haladtam.

„Mertünk önmagunk lenni, és beszélni az érzéseinkről, élményeinkről”

„Nem azt kaptam amit vártam, hanem valami sokkal jobbat. A csoportalkalmakon eleinte nem voltam teljesen felszabadult, még próbáltam megfelelni, utánoztam a többieket vagy elbújni a többiek mögé. Később egyre többször éreztem azt, hogy jelen vagyok, és átadom magam az élménynek.”

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.